2013. szeptember 9., hétfő

Ékszer inspirálta köröm kihívás II. - "Fehérarany"

Sziasztok,
végre elérkezett az 'Ékszer inspirálta köröm kihívás' 2. része. :) Izgatottan vártam ezt a fordulót is, mert olyan sok pozitív visszajelzés érkezett a múltkor, és nagyon jó volt látni a többiek munkáit is, mindenki olyan ügyes és kreatív volt. A második fordulóhoz elég korán megkaptuk a képet, ami rögtön két ékszert ábrázolt, egy karkötőt és egy nyakláncot. Mindkettő gyönyörű, a szép színeikkel és a kis masnikkal, ám ez alkalommal nem tudtam azonnal, hogy milyen körmöket fogok csinálni. 


Mindenképpen azt akartam, hogy legalább egy körmön szerepeljen a masni, végtére is ez a fő motívum, de nem akartam az összeset masnisra csinálni. Lassan, de biztosan alakult ki bennem az elképzelés, hogy minden körmömet más és más mintájúra készítem el, de azt nem tudtam, hogy pontosan milyen technikákat fogok majd alkalmazni. A színek adottak voltak: arany és fehér. Nagyon szeretem ezt a színkombinációt, szerintem kevés szín néz ki olyan jól együtt, mint ez a kettő.

Ahogy tovább nézegettem a képet, biztos lettem benne, hogy pöttyös köröm is lesz majd a manikűrben, ez a karkötő fehér bogyóiból, gyöngyeiből adódott. Oké, tehát az egyik körmön tuti lesz masni, egy másik pedig pöttyös lesz. De mi legyen a többivel? Nos, ez gyakorlatilag a manikűr készítése közben alakult ki. Körülbelül száztizenhatszor mostam le a körmeimet, mert valahogy sosem tetszett a végeredmény. A minta, amit kiagyaltam, nem lett elég szép, vagy nem mutatott jól a többi körmömmel együtt, vagy valami más gondom volt vele. Úgyhogy olyan technikák után nyúltam, amelyeket már készítettem, és amelyekről azt feltételeztem, hogy jól fognak majd kinézni együtt. És így született meg ez a dizájn.
A kész mani... :)

Az kiinduló helyzet az volt, hogy átlátszóra voltak festve a körmeim. Úgy terveztem, hogy az összeset átfestem majd aranyra vagy fehérre, de végül egyet meghagytam átlátszón, erre terveztem a pöttyöket. A többit ilyen módon festettem ki.


Elsőként a középső, pöttyös körmöt csináltam meg, rendkívül egyszerűen: a pontozó eszköz vastagabbik végével telepontoztam fehér pöttyökkel. Nem nézett ki rosszul, de úgy gondoltam, hogy túl egyszerű, ezért a fehér pöttyök közepébe az eszköz kisebbik végével pici arany pontokat csináltam. Szerintem ez lett talán a legjobb köröm. :D


A hüvelykujjamon a 'csöpögő festék' technikát alkalmaztam, amelyről már írtam itt a blogon (katt!). Szerintem nagyon jól néz ki ez a fehér alapon arany megoldás.


A masnit a gyűrűsujjamra terveztem, mégpedig oly módon, ahogy már egyszer mutattam itt a blogon (katt!). Most nem használtam sablont a felső kis félhold kialakításához, egyszerűen szabad kézzel alakítottam ki a formát. Gondolkodtam, hogy milyen színnel készítsem el a masnit, de végül a fekete mellett döntöttem, mert ez látszik legjobban a fehéren, és egy kis kontrasztot teremtett a fehér és arany között.


A mutató- és kisujjammal egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Ezeket mostam le talán a legtöbbször. Már arra gondoltam, hogy simán aranyon hagyom őket, de aztán végül a ragasztószalagos technikát alkalmazva a mutatóujjamra egy szívecskét alkottam, mert az olyan cuki tud lenni. :) Hogy kicsit feldobjam, belül arannyal is kipontoztam, ahogy a képen látszik.


Hogy került oda az a piros kis darabka? :D Grrr.


A kisujjamra nem akartam valami tolakodó, nagy mintát. Végül egyszerűen a pontozó eszköz nagyobbik végével fehér pontokat nyomtam rá, úgy, hogy összeérjenek, ívelt alakban, így úgy nézett ki, mint egy kis nyaklánc, vagy éppen mint a karkötő a képen. :)


És ezzel elkészült a manikűr. Sikerülhetett volna sokkal jobban, de azért összességében tetszik, remélem Nektek is. :)





A színek, amiket használtam: QY "57" (a jó kis Maybelline feketémet fönt hagytam Pesten :( :D), Lovely "Nr. 23", Maxfactor "Ivory". (Vendégszereplő a képen: a jó öreg pontozó eszköz. :D)


Hamarosan jön a kihívás harmadik fordulója, de addig is van esetleg valami, amit szeretnétek a blogon látni? Szívesen várom a javaslatokat. :) Legyen szép napotok! :)

Gabi

8 megjegyzés:

  1. Nagyon kis aranyos lett! a gyöngysor a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  2. Aranyos lett! :) A pöttyök nagyon bejönnek! :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon aranyos a szív és a gyöngysor!! szép lett!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  5. De kis romantikus lett! Tetszenek a pöttyök, gratula :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen mindenkinek, nagyon aranyosak vagytok :))) örülök, hogy tetszik nektek a gyöngysor, abban voltam a végén legkevésbé biztos, hogy úgy hagyjam-e :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik a manikűr, (imádom a pöttyöket :) ) és az is, hogy nevet is adtál ennek a résznek :)

    VálaszTörlés